A virágok nagyon fontos szerepet töltenek be az esküvőkön. Gondoljunk csak a menyasszonyi csokorra, vagy a koszorúslányok virágaira, a hagyományos eldobós csokorra, de megemlíthetjük az autódíszt, a teremdíszt, asztali díszeket, és akár a boldogságkaput is. Fontos, hogy a virág harmonizáljon az esküvő témájával, színvilágával.
Rózsa:
Az egyik legnépszerűbb virág (nem csak az esküvőkön) a rózsa, mely a szerelem jelképe. Kedveltségének a szimbolikus jel mellet okot ad a széles színskálája, hiszen számos színváltozata létezik a rózsáknak, sőt ma már több színű szirmok, mint például a sárga-narancs vagy krém és rózsaszínű variációk. Gyakran választanak egyszínű csokrokat, melyből a fehér és a rózsaszín a legnépszerűbb, de egyre elterjedtebbek a többszínű csokrok is.
Liliom:
A kedvelt virágok közé tartozik a liliom is, hiszen az eleganciája mellett igen intenzív illatú is. Esküvőkre leggyakrabban a fehér színű változatot szokták választani, mintegy szimbolizálva a tisztaságot is. Ha liliomot választunk az esküvőnkre, érdemes odafigyelni rá, hogy erősen poroz, és esetleg könnyen befoghatja a ruhánkat a nagy napon.
Tulipán:
A tulipán nagyon szép, visszafogott dísze lehet az ünnepnek, de csak akkor választhatjuk, ha éppen virágzási ideje van. A rózsához hasonlóan szintén nagyon sok színben lehet találkozni vele. Megjelenése törékenységet és vidámságot is sugároz egyszerre.
Kála
Nagyon elegáns, kecses és stílusos virág a kála. Ma már ezt a virágot is egyre több színben lehet választani, de a legelterjedtebb és legkedveltebb a fehér változata. A kálát lehet nyugodtan kör alakú vagy hosszúkás csokorba is foglalni.
Orchidea
Az utóbbi évek egyik legfelkapottabb virága az orchidea. Ez a virág az egzotikussága miatt vált kedvelté a menyasszonyok körében. Igen változatos, különleges és extravagáns csokrokat lehet ennek a virágnak a felhasználásával készíteni. Az orchidea szirmai lehetnek egyszínűek és többszínűek is, a finom színátmenettől kezdve az erős, kontrasztos színkombinációkig.
Kardvirág
Az esküvőkön gyakran találkozhatunk kardvirágokkal. Különleges megjelenése miatt elegáns, és kifinomult virágnak tartják, mely már-már „királyi”. Hosszú szárai miatt sokféleképpen felhasználható, akár rövidre vágva a menyasszonyi csokor eleme is lehet, de szárát meghagyva terem vagy asztal dekorációnak is tökéletes. A kardvirágnak szintén sok színváltozata ismert, így könnyedén használható fel a különböző témájú és színű esküvők során.
Hortenzia
Ha rövid, de tömör csokrot szeretnénk esküvői csokornak, akkor a hortenzia ideális választás lehet a számunkra. Sokan kedvelik ezt a virágot, mivel egész évben könnyen elérhető, és némiképp pénztárcakímélő is. Ideális megoldás, ha pasztelles árnyalatit kombináljuk a fehérrel.
Ezeket a szebbnél szebb virágokat mind-mind be tudjátok szerezni, az én kedvenc virágboltomban, az Arioso-ban :)